Az ezoterika mint aktuális episztemológia
Úgy gondoljuk, hogy ez az írás rendkívül szükséges, mivel olyan helyzetben vagyunk, hogy - a megjelenések és a tartalom ellenére, amelyet a média szándékában áll nekünk továbbítani - a szellemi értékek nagyobb lendületet vesznek, lassan és Sokszor szinte észrevétlenül, de középtávon határozottan progresszív. Talán olyan mértékben, amely arányos azzal, amelyben anyagi sorsunk vezetői az anyagi stabilitásunk kevésbé ígéretes megoldásainak beruházására fektettek be, amelyek rendkívül nem kielégítik a minimális pszichológiai igényeket, és amelyek semmilyen módon nem válaszolnak a legmélyebbre aggodalmak, amelyek létünk legmélyebb gyökereiben sújtanak; az a dimenzió, amelyet máskor szellemi jellegűnek is neveztek.
Sem a politikai átalakulás útja, sem a gazdasági, sem a hagyományos vallás (függetlenül attól, hogy a szóban forgó vallás), sőt - sajnos - a lehetséges esztétikai és művészeti megközelítések, amelyek máskor létfontosságú csatornák lehetnek a az ember, jelenlegi életképes kijáratot jelent a globális megvalósítás azonnali igényéhez. Ez a teljes megvalósítás, a személy legfontosabb alapjainak teljes kifejezése a mindennapi és a szokásos életében, amely elkerülhetetlenül küzdelmet mutat a fény derülésére. a fizikai kifejezés. És ez a jelenség már elkerülhetetlenül megjelenik, és az egész emberiség szempontjából.
Azt mondhatnánk, hogy a legtisztább „fenséges” Szókratész sorában az 1 emberiség hamarosan magát szül. A hosszú vemhességi folyamat befejeződött, és most csak a születési rítus függőben van. Ránk múlik, hogy ez a szülés normális és boldog - e, vagy inkább egy elégtelen és deformált formába engedi magát, hasonló az abortuszhoz.
Azok közülünk, akik a gondolkodók szerepére törekszünk, akár a klasszikus filozófiai tónusban, akár a jelenleg hatályos kevésbé ortodox kifejezési formákban, amelyeket kifejezetten az 1960-as években nyitottak meg a Az ellenkulturális vagy a "földalatti" mozgalmak kialakulásával az új ember hiteles "szülésznői" hálátlan, de felelősségteljes helyén vagyunk. Így a szellem és a gondolkodás „szülésznőiként” vállaljuk a feltételek teljes körű megkönnyítésének kötelezettségét, amely szerint ez a küszöbön álló születés a jövő maximális garanciáival megtörténhet.
Oké, most Mi köze van ennek az ezotericizmusnak? Jobban megértjük, ha érthető meghatározást adunk az olvasó számára. Így azt mondhatjuk, hogy: az ezoterizmus a valóság tudománya. Nagyon fontos, hogy gondolkodjunk ezen szavak végső jelentőségéről.2
A humán tudás erõfeszítéseinek e területe tehát a megnyilvánulás lényegeinek (a felelõs és mögött rejtett) megértésének a beruházása. Vagy más módon definiálva az Igazság Tudományát. Ezért az ezoterika egy episztemológia vagy gnoseológia, a tudás tudománya, a meglévő tartalmához való hozzáférés módja, és tekintettel arra, hogy külön hangsúlyt fektet a részlegesen megnyilvánuló valóság mögött rejtett alapvető okokra, amelyek azonnal képesek vagyunk érzékelni, alapvetően metafizikai episztemológia lesz.
De a definíció elemzésével még ott sem merülünk ki, mert egy tudomány nem olyan, ha nincs saját módszertana, amely lehetővé teszi a valóság természetének vizsgálata során a hatékony továbblépést. Ezért az ezoterikanak metafizikai episztemológiának kell lennie, amelyet hatékony technikákkal kell ellátni, hogy megvalósítsa az igazság lényegeibe való behatolás célját.
Nem feltételezhetjük, hogy ez a meghatározás tökéletes, de operatív szempontból hasznos lehet, mivel - amint látni fogjuk - képes sok dolgot elmagyarázni nekünk, amelyeket egyébként nem tudnánk megérteni. Az ezotericizmus jelenlegi helyzete ugyanolyan sáros és zavaró, mint bármely más tevékenységi terület és az emberi tudás területén. Annyira szomorú, hogy elismerjük azt, azt hiszem, hogy e tekintetben fontos az őszinteség erőfeszítéseit kell tennünk.
A tudás elfogadható formájának valódisága
A hit és - ami még fontosabb - a tisztán fizikai szempontból érzékeny tudás különböző formáinak ápolása mindenféle civilizáció és nép kulturális örökségének részét képezi, egészen a 18. századi Európáig történő eléréséig. ahol Inmannuel Kant dogmatikusan meghatározza bármilyen tudás olyan formájának lehetetlenségét, amelyet nem szenzoros észlelések útján vezetnek át. Anélkül, hogy szeretnénk egy nagyságrendekkel csökkenteni a nagy német filozófus nagyságát, nem jelent teljesen súlytalan érvet annak a megállapításnak, hogy számtalan civilizáció tapasztalatai és tapasztalatai, amelyek megelőzték őt, évezredek óta gyakorolják pontosan azt, amit ez a szinguláris gondolkodó meghatároz Lehetetlen, hogy legyen saját meggyőződésük értéke. Ezen túlmenően, és a fentiek megerősítésére, hozzá kell tenni, hogy időben kronológiailag egybeesik Kant életével, és utána is számos ember volt, akik hasonlóképpen gyakorolták azt a hatalmat, amelyet különösen felébresztettek és fel nem csomagoltak, hogy kapcsolatba lépjenek a valósággal supra vagy extra szenzoritás révén az ismert és hagyományosan elfogadott élettani szervek vonatkozásában.
Valójában az ezoterikus tudás, a jelen szellemi tudásával ellentétben, nem a mesterséges kísérletekből kidolgozott, többé-kevésbé hipotetikus spekulációkon, hanem a közvetlen észlelésen alapul, a valóság intim dimenzióiból, a központi idegrendszer olyan területeinek aktiválásából, amelyek általában félig oldalsó állapotban vannak, mint például az autonóm vagy a vegetatív idegrendszer, különösen a szimpatikus rendszer és annak többszörös ganglionképződései területén.
Ugyanúgy, ahogyan a normál tudatot gyakorolják az önkéntes idegrendszerben és azon keresztül, amely az érzékszerveken keresztül összeköt bennünket a valóság fizikai-anyagi dimenziójával, speciális képzéssel eltérő tudatosságot fejleszthetnek ki, samplitált vagy altered valamilyen megnevezés szerint, amelyre már hozzá voltak rendelve, amelyek hatással vannak, amint azt korábban már jeleztük, a szimpatikus rendszerben lehetővé teszi számunkra azonnali Ilyen kísérleteket már elvégeztek, még szigorúan tudományos területeken is, és egyik alkalmazásuk a bio-visszacsatolási technikák megvalósítása volt, amelyek révén az egyén önkéntesen ellenőrzi azokat a funkciókat, amelyeket hagyományosan a személy szándékos elérhetőségén kívül tartanak fenn (például szívverés, emésztési funkciók és az önkéntes idegrendszeri sérülések által megbénított izmok mozgása). Ezek a technikák a hagyományos keleti edzésen (buddhista, általában tibeti vagy hindu és jógikus) alapulnak, meditációra irányulnak, és alapvetően egy A kérdéses szakértő EEG grafikájának (elektro-encephalogram) elemzése, amely népszerűvé tette az eddig kevésbé ismert agyhullámok ritmusát, mint például az alfa és a teta, tudattalan és akaratlan funkciókhoz kapcsolódnak, amelyek a normál nyugati egyénben általában minimális vagy akár nem is szerepet játszanak.
Mindegyik fantasztikus eredményei, némi költői és művészi, de más anyagok ma is kitartanak, hogy ezek a népek örökölték minket például építészetükkel és ami a tudományukból elérhető marad számunkra, megcáfolhatatlanul megmutatja nekünk egy olyan szintű tudás birtoklását, amely néha még jelentősen is meghaladja a miénket 3 Elvetve, hogy ezek a tények a tartósítás miatt véletlennek vagy véletlennek tulajdoníthatók Az ókori kultúrákban való jelenlétükből fakadó maguk a tények bizonyító erejével fel kell ismerni, hogy ezt a tudást valamilyen módon el kell érni a számunkra ismert jelenlegi lehetőségekkel. Különösen akkor, ha ragaszkodni akarunk azokhoz az előadásokhoz, amelyeket a hivatalos tudomány készít e civilizációk kulturális poggyászáról, teljesen belemerülve a „mitikus” világképbe, amint azt most hívják, amelyben a vallási dimenziók szinte az összes létezését. Ebben az értelemben egyértelmű, hogy az a tudás, amely lehetővé tette az ilyen kultúrák tagjai számára, hogy hatalmas műemlékeket állítsanak fel, amelyek ma modern szakembereink számára fejfájást jelentenek, nem számítások, vagy fizikai-matematikai megvilágítások révén szerezték meg őket., (hogy akkoriban a bölcs emberek számára teljesen oka lett volna annak, ha nem lenne kötődve valamilyen módon a vallási tényhez), hanem valamilyen inspirációval, valamilyen módon kapcsolódva a tapasztalatokhoz vallásos. Az az inspiráció, hogy az eredmények tökéletességétől függően lényegesen aprólékos és a valósághoz igazodónak kellett lennie.
Ezért nem tűnik kockázatosnak, tehát az okkult szerzők állítása, amikor megállapítják, hogy a misztériumi iskolákban szerzett tudás, amely minden ősi kultúrában erősen gyökerezik, a racionalista spekulációk által nem közvetített tudás, hanem a lényegek közvetett ismerete. a valóság közelsége, amely lehetővé tette pompáját és az ilyen eredmények csúcspontját, és oly sok másnak is, amelyek nyomai nem maradtak fenn, csak szóbeli vagy írásbeli hagyomány.
Azok a tudásmódok, amelyek meghaladják az érzékeny területeket, amelyekre mindenféle régészeti és etnológiai dokumentációban hivatkoznak, felelõsek mind világnézetük, mind társadalmi szervezetükért, általában a vallási hiedelmek és gyakorlatok középpontjában. . Ez a tény valószínűleg az, amely a leginkább rendezetlen kortárs kutatókat vonja maga után, akik nagyrészt extrém materialista ideológiát vallnak, kezdettől fogva babonás gyakorlatnak tekintették a vallásos karakter bármely megközelítését a valóság megértésére., jellemző az elmaradott és kissé gyerekes pszichés és mentális struktúrára. Ez a súlyosan előítélt perspektíva bizonyos területeken morzsolódik, amikor a jelen tudomány legjelentősebb filozófusai közül néhányan olyan megközelítéseket kezdenek megvalósítani, amelyek meghaladják a derékszög szűk körét, és teljes mértékben behatolnak a metafizika körébe. A makrokoszmikus dimenziókban, vagy a spektrum másik végén, a végtelen méretében elhelyezkedő jelenségek megértéséhez olyan ismeretszerkezetet, módszertant és logikát kell igénybe venni, amely nem redukcionista vagy egyszerűsítőleg materialista.
Az ősi tudás megerősítése a fejlett tudomány által
Annak bizonyítéka, hogy az ősi hagyományos ismeretek, amelyeket később ezoterikusnak jelöltek meg, tagadhatatlan szilárdsággal rendelkeznek, valószínűleg abban a tényben rejlik, hogy ezen ismereteknek egy része, amelyet az egyik legszebb kezdeményezője és a Hierophants 4 az antikvitát, a Pitagorát használják a részecskefizika kutatásában. Miután Einstein sajátos és általános relativitáselméletével megkérdőjelezte a tér, az idő és az anyag hagyományos fogalmait, és hogy Luis de Broglie herceg hullámmechanikája érvénytelenítette a részecske fogalmát, hogy átalakítsa azt a hullám; és amikor később a Heissemberg Quantum Mechanics elvette még a hullámok fogalmát is, helyettesítve őket valószínűségi mátrixokkal, akkor az egész valóságot a leghitelesebb lényegében numerikus kifejezésnek vetik alá, vagyis egy számhoz, amely, teljes mértékben egybeesik a pitagorói megközelítésekkel.
Olyannyira, hogy a modern nukleáris fizikában a különféle fogalmakat a „szám” szó jelöli. Ezért léteznek: „barionos szám”, „centrifugálási szám”, „terhelési szám”, „leptonikus szám” stb.
Ugyanazok a fizikusok, akik ezeket a fogalmakat "mágikus számok" néven kereszteltették meg, a pitagorói hagyomány szerint. És megértik a számokat: 2, 8, 20, 28, 50, 82, 126. A „centrifugálási számok”: 1/2, 2/2, 3/2, 5/2, 7/2, 11/2, 15/2, pontosan egybeesnek Pythagoras "zenei számaival", amelyek Platón véleménye szerint az univerzum modellezői voltak.
A jelenlegi nukleáris fizikus munkájában alapvető fontosságú Pythagoras úgynevezett „aranyszabálya”, amelyet „1. aranyszabálynak”, „2. aranyszabálynak” stb. Neveznek. A pitagorókok úgynevezett „háromszög számaival” kapcsolatban Erwing Schrëdinger következő mondata idézhető:
A modern fizikában a mozgás körüli pálya nyomatának négyzete n (n + 1) h2, és nem n2 h2, ahol n egész szám. Ezt csak annak szemléltetéseként mondom, hogy a háromszögszámok pitagorasi megkülönböztetése nem volt egyszerű illúzió, eltekintve a háromszögszámoktól, amelyek a matematikában nagyon gyakran megjelennek. ”
Bár a mai fizikai hallgatókat megtanítják a kvantum négyzetek ilyen módon történő kiszámítására, általában nem magyarázzák meg az érvelés pitagorói eredetét.
Egy másik széles körben alkalmazott számítási eszköz az úgynevezett „Lie Algebra”, amely folyamatos paraméter-operátorokra vonatkozik, amelyek megszakító értékeket szolgáltatnak. Az Algebra alkalmazásának egyik eredménye a "unitárius szimmetria ábrázolásainak mérete", egy olyan számsor, amely teljes egészében egybeesik a háromszög számú pitagorós sorozattal.
A részecskefizika területén a legmeghatározóbb megvalósulások Nee-Marm, Gell-Mann és Nijiyima munkájának eredményei voltak, amelyek összeállították a derékszögű koordináták diagramját, elhelyezve az „abszcissza tengely” értékeit. Izotópos centrifugálás ”, és a„ Hyperload ”sorrendjében. Ennek eredményeként a részecskéket szabályos hatszögből álló klaszterekbe rendeztük, amelyek minden csúcsában egy részecske található, és amelyek geometriai középpontjában a kettő helyezkedik el. Ezeket a "nyolcpontos hatszögeket" Gell-Man a "Nyolcszoros út" -nak nevezte el a buddhista ideológia emlékére. Az addig felfedezett részecskék, amelyek korábban még nem találtak megrendelést, "oktet" rendszerekbe sorolhatók. Fokozatosan, a nem teljes csoportok befejeződtek új részecskék felfedezésével, mint például az "Eta Inn", 1962-ben. A Pythagorói Iskolában azonban számos geometriai alak volt, amely ígéretes volt ebben a kutatási útban. Az úgynevezett „10 pontos háromszöget” alkalmazták a piramis felépítésére, amely szerint a barionokat centrifugálásuk szerint kell rendezni. Annak érdekében, hogy eleget tegyen Platónnak az alak végső szépségére vonatkozó szimmetriaszabályok szükségességére valódi valóságáról, hiányzott néhány részecske, köztük a piramis tetejének megfelelő. 1962-ben fedezték fel a hiányzó központi kettőt. A záróelem részecskét a Brookhaven Nemzeti Laboratóriumban elvégzett komplex kísérlet útján találták meg, amely nagy volumenű protonok fénnyel bombázta a volfrám célt, és több mint 100 000 fényképet készített a buborékkamrákban, lefedve a K-mesonok pályáit. több mint 300 km-es, és ennek eredményeként megtalálható a keresett részecske, amelyet "Omega-negatív" néven kereszteltek fel.
Valójában egy grafikonra helyezve a már meghatározott háromszögeket és hatszögeket az ábrázolt ábra közepén jelenik meg, egy egyenlő oldalú háromszög, amely eddig ismertebbnél kisebb, amelynek tulajdonsága a frakcionált töltések. A hipotézisek rámutattak arra, hogy a háromszög három csatlakoztatott részecskéből áll, amelyek eredeti elemek vagy kiindulási pontok az összes fennmaradt részecske számára. Ezeket a „világegyetem alapvető részecskéit” KVARKOK-nak nevezték el. Ahogyan a fent említett Dr. Álvarez López rámutat:
„A nukleáris fizikusok jelenlegi feladata tisztán Pitagora, mivel háromszöget és hatszöget körülíró és körülírt körök rajzolásával foglalkoznak, amelyek intézkedései lehetővé teszik a természet megismerésében való előrehaladást. Az elemzés végén rájövünk, hogy a természet végső része esztétikai alapelvet tartalmaz. ”
Mint láthatjuk, alkalmanként vannak olyan becsületes és őszinte tudósok, akik felismerik az antikvitás nagy gondolkodóinak belső igazságát és nettó fölényét, akik túlérzékeny ismeretek révén nem közel állnak a redukcionista mechanikához vagy a karteszianizmushoz., csúcstalálkozókra, amelyeket még ma is nehéz bepillantani. Heissemberg, az úgynevezett határozatlanság elve és vele együtt a kvantumfizika alapítója szerint:
"Platón elolvasása után megértettem az atom valódi természetét."
És Schr dinger:
Ezt azt mondom, hogy szemléltessem azt a tényt, hogy a háromszögszámok pitagorasi megkülönböztetése nem volt egyszerű illúzió.
És a részecskeszakértő, Igor Saavedra:
A nukleáris fizikában visszatértünk a 16. század végére, amikor Kepler az Miszterium Cosmographicum -ban kiszámította a távolságot a Nap és a bolygók között, a normál szilárd anyagokat a égi gömbök.
Az ősi tudás és a túlérzékeny tudás hagyománya manapság
Van egy megszakítás nélküli transzcendens tudásvonal, amely a világ földrajzának hosszát és szélességét a történelmi jövőben futtatja, amely az ókori Indiából 5 és az Eufrát medencéből származik, és amely Utána a Közel-Keleten és a Kis-Ázsia mentén eljut Észak-Afrikába, és átkelve az Ibériai-félszigeten, belép Európába. Így megkönnyebbüljük a civilizációkat: árja-hindu, perzsa, asszír-kaldea, babilóniai, egyiptomi, héber, görög, római, arab arab A Mica és az európaiak több nemzetiségére oszlanak.
Az ókori India hét nagy rizsétől a zoroasztriánus mazdeizmussal, a kaldeus oraklusokig, a görög misztériumokig, a m-ben található észlelési útvonalak termesztésével és műszeres fejlesztésével elért ismeretekkel. Az öt fiziológiai érzéken túl mélyen behatoltak a nyugati kultúrába, Görögország és Afrika kapuján, az Arist teles közepén, és követőikbe Christian Scholasticism; valamint a neoplatinos gnosztikusok transzcendentális bölcsessége miatt, amelyek befolyásolták az egyház első atyáit, és ezt fontos kiemelni a Azokat a maneseket, akiket a kereszténység első évszázadában eretnekként elítéltek, a szanjuanista és a templomos parancsok útján állították helyre, miután visszatértek a keresztes hadjáratból, és létrehozták annak magjait, amit később elvitt A Rózsakeresztes Rend formájában.
A rejtett hagyomány, egyértelműen európai és nyugati, a rózsakeresztes, mélyen rejtett, amelynek csak közvetett bizonyságait őrzik meg. A dokumentumok bizonytalansága úgy tűnik, hogy fokozza a kutatók érdeklődését egy olyan hagyomány fennmaradása szempontjából, amely nem bizonyítja jelentős mértékben annak történelmi kiterjesztését. A szabadkőművesség különböző fejezeteiben az érvényesség meghosszabbításának és az igénylésnek köszönhetően mindig is elérhetetlenként működött, mint az alapelvei, és minden értelmezési és elemzési kísérletet elkerül, amíg a jelen század kezdete, amikor a figyelemre méltó osztrák gondolkodó munkájában megtaláljuk azt, amely valószínűleg az egyetlen komoly, dokumentált és gyakorlati megközelítés a Rosicrucian tanításaihoz. Rudolf Steiner
A filozófiai és a tudományos szilárd formációval Steiner egy nagy és koherens transzcendens tudást dolgoz ki, amely radikálisan különbözik a 19. század vége óta végzett minden hasonló próbálkozástól, ideológiai őszinteségére, semlegességére és objektivitására, valamint arra a szokatlan képességére, hogy szembenézzen a napi gyakorlattal, az emberi tevékenységek bármelyikén választott területen, mivel ez nem tűnt Nincs tényleges akadály Steiner kreatív képességeinél, amikor olyan elemeket kell biztosítani, amelyek képesek az emberi erőfeszítések minden területét a jövőbe vetíteni.
A Steiner által kifejlesztett módszer szerint, amely a germán idealizmus epistemológiáján alapul, amelyet Goethe már rámutatott, és amelyet Schiller és Fitche követ, egy olyan gondolat felépíthető, amelyre nem vonatkoznak előre meghatározott feltételek, és amely teljes szabadságától és objektivitásától függően ideális eszközévé válhat a valóság működésének nem közvetítő megértésében. 6 Ilyen módon hozzáférhetünk a valóság megkérdőjelezhető dimenziójához, a Platón és Jung által leírt archetípusok világához. A német idealizmus tartalmának fejlesztésével és desztillálásával Steiner egyesíti azokat az elméleteket, amelyek a hagyományos gyakorlatban való alkalmazásukban az eredmények ragyogása alapján megdönthetetlen érvényességet mutatnak, tökéletesen ellenőrizhetők. A biodinamikus mezőgazdaságtól az antropozófiai orvoslásig; a Waldorf Pedagógiától a művészi vagy gyógyító Euritmiáig, a filozófia, a történelem, a művészetek, a fizika, a matematika és a vallás területein keresztül (az úgynevezett „keresztény közösség létrehozásával és megújult szentségi imádatával”), gondolkodás A Steiner termékeny vetőmagja mindenütt elhelyezi azokat a vetőmagokat, amelyeket a következő évszázadokban meg lehet termeszteni, nagyon reményteljes kilátásokkal.
Steiner azt állítja, hogy összegyűjti az ősi hagyományokat, és gyakorolja rájuk saját tudásmódszertanát, hatalmas munkája révén ezen erőfeszítések eredményeit externálja. Így az antropozófiai világképben az ókori kultúrákra jellemző valóság minden fogalma, valamint a középkorban és a reneszánszban kialakult fogalmak teljesen értelmes és intellektuálisan ragyogó elrendezésben találkoznak, amely egymást követve történelmi és földrajzi értelemben véve, objektív és szigorú transzcendens kereszténységbe telik.
Az összes régi kezdeményezõ áram, a misztériumok összes útja saját és ugyanakkor globális értelemben vett, amikor az antropozófus világnézet szemszögébõl vizsgáljuk, amely valódi kulcs a valóság mély megértéséhez, és a ugyanakkor az antocianáció kortárs módszere, bizonyos kulcsokban, bizonyos értelemben párhuzamosan (a logikai távolságok mentésével) a dzsungelmi pszichoanalízissel.7
A szteineriai kutatás eredménye megerősíti az antikvitás kezdeményező iskoláinak és a jelenlegi állásainak megerősítését abban, amit célkitűzésüknek kitűztek. Az antropozófiai világnézet nem különbözik lényegesen az ókori Perzsia, Babilon, Káldea, Egyiptomban tartottaktól vagy az általános vonalaktól, amit a jelenlegi kozmofizikus vagy kvantumfizikus kezd elérteni. Ez azonosítható Paracelsus, Giordano Bruno, Kepler és Ramón Llull tanításaival; és elmagyarázza a középkori és a reneszánsz misztikusok megváltozott tudatállapotainak észlelését, miközben elemeket biztosít a pszichoanalízis kezdő költségvetésének megértéséhez, vagy a humanista és transzperszonális pszichológia legújabb elméleteinek, vagy az ezekből származó orgonomikus és bioenergetikai technikáknak a megértéséhez. Wilhelm Reich munkájából.
A tudomány, a filozófia, a technika, a művészet legfejlettebb és legszélesebb területei Steiner költségvetésének alkalmazásával gazdagíthatók és bővíthetők. De mi érdekel minket az a transzcendentális világkép jellege, amelyet az antropozófia oszt meg a legkorábbi történelem kultúrájának hagyományos, hagyományos ismereteivel, mivel ez a körvonalazás mindig megfontolás alatt áll és ápolja a szervezeteket ezoterikus, rendkívül értékes elemeket nyújt az ember integrált imázsának kidolgozásához, alkalmazható a mai emberi és társadalomtudományokban. Ebben az értelemben Steiner körülbelül harminc könyvet írt, és körülbelül hatezer előadást tartott, amelyek nagy részét stenográfiai és rövidített formában készítették, majd kinyomtatották és nagyrészt közzétették.
Az ember értelme a hagyományos tudás világnézetében
Ezoterikus szempontból megállapíthatjuk, hogy az Univerzumot kifejezetten körülhatárolt mezőként értjük, amely az élőlények fejlődésének területét biztosítja. Másrészt pontosítani kell, hogy az ezoterikus tudás a fejlődő lények egynél több vonalának létezésére gondolkodik Naprendszerünkön, amelyek közül egyikük a legfontosabb, de nem az egyetlen, emberiségünk.
Elismeri és elismeri egy olyan evolúciós ág létezését, amelynek eredete jelentős volt az ember előtt, közvetlenül az eredeti kreatív egységből származott, és magasan fejlett lényekből áll, akiket az primitív emberiség istenekként képviselt, és köztes természetű lények (arkangyalok és angyalok), és még viszonylag kevés előrehaladott lények is, például a globálisan „Természetes Szellem” -nek nevezett (törpék, szalamandra, silfos és ondinas) lények, amelyek mindig laktak minden nép népi hagyománya. Az evolúció ezen vonalának nincs sűrű fizikai természetű teste, mint amilyen a miénk, és nem létezik háromdimenziós szinten, hanem különféle térbeli-időbeli szférákban, amelyek megkapják a saját felekezetüket: éterikus, asztrális, devachánico vagy spirituális stb.
Ennek az evolúciós áramnak a fő jellemzője az isteni evolúciós cél gyakorlati megvalósításának feladata. Ebben az evolúciós sorban nincs szabadság, amennyiben az alkotó akaratával való azonosulásuk annyira teljes, hogy számukra nem létezik annak lehetősége, hogy nem tartják be azt. Ebből a szempontból teljes mértékben függnek a kreatív entitástól, amennyiben soha nem térnek el a végüktől, és ezért nem képesek kezdeményezési vagy saját kreativitásra; Ezért soha nem válhatnak egyenlővé az Entitással, még akkor sem, ha fejlődésük kibővül és tökéletesedik. Ennek a korlátozásnak köszönhetően egy második sor jön ki a kreatív entitásból, amely potenciálisan szabadon kísérletezhet és módszereket találhat a különféle helyzetekre és igényekre reagálás céljából. Ez a második sor felel meg az emberiségnek: emberiségünk.
Ahhoz, hogy legyen olyan környezet, amelyben kísérletezni lehet, szükséges - korábban - annak a mezőnek a létrehozása vagy felépítése. Ez a már leírt első evolúciós vonal konkrét munkája, amelyet a Kreatív vagy Angyali Hierarchiák nevével jelöltek. Ezek az entitások saját fejlesztésük révén megkapják az emberiség megjelenésének feltételeit, és megfelelő környezetet élveznek annak fejlesztéséhez és kísérletezéséhez. Ilyen módon a kreatív hierarchiák, mindegyik a saját szintjén, létrehozza a megfelelő testeket, amelyekre az embernek szüksége van, egyidejűleg azokkal a valósági területekkel vagy mezőkkel is, amelyekben ezek a testek mindegyikének megnyilvánulhat és létrehozhat egy gazdagító interakció.
Mondhatjuk, hogy a hierarchiák ruházat útján előkészítik az emberi testeket, valamint azt a fázist is, amelyben az emberiség történetének dráma kerül bemutatásra. Amikor minden kész, az emberi lelkek (állandó magok) bekerülnek az olyan ruházatba, amely átfedi egymást, ugyanúgy, mint a hagyományos ruházat különböző darabjai.
Az ember kezdetben nem tudja, hogyan kell megbirkózni, és ugyanazoknak a szervezeteknek kell vezetniük, akik készítették és rendezték meg idézését. De amint kibontakozik, és ezzel együtt szerzi tapasztalatait és képességeit testük területén, szokásos, hogy segítség nélkül megteszik, és a hierarchiák fokozatosan visszavonulnak, és szabadon hagyják képességeiket - újonnan meghódított - és kezdeményező.
De esta manera, progresivamente, a medida que las condiciones ambientales varían, en función de los cambios sucesivos introducidos por las Jerarquías, las almas humanas experimentan estímulos en sus vehículos o vestiduras corpóreas, que son el resultado de la actividad de las Jerarquías Creadoras sobre la materia, y se contemplan como Leyes Naturales.
Durante un tiempo, esas leyes solamente son percibidas en su acción sobre la materia física densa, pero, luego, se deduce su presencia en niveles cada vez menos perceptibles. Así, mediante su conocimiento, y la identificación con dichas leyes naturales, el hombre aprende a comprender las formas de acción de las Jerarquías Creadoras ocultas tras ellas y – poco a poco – se va convirtiendo, él mismo, en un creador.
A lo largo de la Historia, ha habido períodos en los cuales el ser humano, por poseer un nivel de percepción muy diferente del actual, podía ser consciente de la existencia de las Jerarquías Creadoras, de su trabajo y de su incesante interacción con el hombre. Diferentes culturas han ido perdiendo, progresivamente, esa facultad de percepción, y sustituyéndola por la del razonamiento. Por este motivo, aquellas que conservaron estas facultades hasta períodos relativamente tardíos, nos han podido legar los resultados de tal ndole de adquisici n de conocimiento, en forma de documentos art sticos y religiosos, que nicamente la distorsionada visi n reduccionista de los antrop logos e historiadores oficiales ha podido interpretar como fantasiosa e imaginaria.
Las culturas Sumeria, Egipcia y la Griega primitiva, informadas por un poderoso componente religioso y cosmol gico, pod an considerar la existencia de los dioses como un hecho de los que formaban parte de su experiencia diaria. Esto ha formado igualmente parte de la religi n Hind y de la Cabala jud a. Dentro ya del Cristianismo, los primeros Padres de la Iglesia conservan esta definici n de las Jerarqu as, posiblemente influidos por el llamado Dionisio el Aeropagita, ym s tarde vemos esta misma presentaci n en Tom s de Aquino. La presencia de estas entidades fue asimismo patente para los m sticos medievales, y para personalidades cronol gicamente m s actuales, como Swedemborg o William Blake.
El Conocimiento Esot rico ha conservado los datos referentes a su existencia y funciones, as como todo lo que formaba parte integrante de una comprensi n de la realidad m s directa, patrimonio de las antiguas culturas; preservando as unas informaciones de importancia vital, que han resistido el paso de los siglos por el hecho de haberse mantenido reservadas, ocultas, protegidas bajo el manto de la ignorancia y el olvido p blicos.
La moderna Psicolog a designa los mbitos abarcados y examinados en el Conocimiento Esot rico, con los nombres de Subconsciente e Inconsciente. Es, precisamente, en el denominado por Jung Inconsciente Colectivo de la humanidad, donde se puede apreciar la incesante actividad de estas entidades, que se traduce en forma de Arquetipos, pr ximamente ligados a las interpretaciones de las antiguas Mitolog as, y, a nm s estrechamente, con las exposiciones de las Escuelas de Misterios de la antig edad.
Recientemente, las escuelas Orientales de Esoterismo, han suministrado una abundante informaci n acerca de las Jerarqu as Creadoras, pero siempre como es l gico desde la visi n oriental. En Occidente ha sido la l nea Rosacruz, concretizada en la Antroposof a de Rudolf Steiner, la que ha proporcionado una visi nm s completa, organizada y perfectamente armonizable con la comprensi n racional de la realidad.
No existen diferencias demasiado sustanciales entre el desenvolvimiento del hombre y el de las Jerarqu as Creadoras. El hombre, al igual que ellas, es un ser cuya naturaleza esencial es espiritual, con la particularidad de que l evoluciona mediante sus experiencias en un mbito f sico de tres dimensiones, obtenidas por el intermedio de su cuerpo f sico. En el caso de las Jerarqu as, sus componentes evolucionan mediante experiencias en otros niveles de la realidad, diferentes del nuestro tridimensional.
Seg n el ser humano aprenda a reaccionar de forma m so menos adecuada a los est mulos que recibe del exterior, se va constituyendo a su vez una distribuci n jer rquica entre los seres humanos.
Existen b sicamente tres etapas que pueden distinguirse en el desarrollo del ser humano: una primera, en la cual act a bajo los dictados de las Jerarqu as Creadoras, debido a que su nivel de conciencia es todav a muy reducido, comparable al de un ni o en su primera infancia, y precisa de unos sistemas de normas muy r gidos a los cuales poder atenerse en su conducta.
Poco a poco, tras el intermedio de muchas vidas sucesivas, el individuo se asoma a su mayoría de edad, y se reconoce a si mismo como un ser individual, en el medio de la creación. Toma conciencia de su papel, y de su responsabilidad, y comienza a actuar por sí mismo, conforme a su propio criterio. Este es el nivel al que una parte significativa de la humanidad está comenzando a llegar ahora, y es debido a esto que los sistemas de valores establecidos e impuestos desde fuera entran en crisis, para comenzar a ser substituidos por los valores que surgen de la interioridad de la propia alma humana, de su núcleo individual. 8
Como resultado de lo aprendido en esta etapa, el ser humano llega a su madurez, y, en un tercer estadio, entra a formar parte de las Jerarquías Creadoras, pero, con la considerable ventaja sobre ellas de poseer un considerable margen de creatividad y autonomía. Por lo tanto, inicialmente, el hombre es una criatura fundamentalmente receptora. En su segundo estadio, (el actual), inicia sus propias aportaciones. Y en un tercer estadio (en la Sexta Época Cultural), se convierte en un ente donador, que extrae de su propio interior – enriquecido por la experiencia – aquello que, a su vez, aporta a entidades menos evolucionadas de lo que él lo está.
Comparativamente, podría establecerse que un planeta es el ámbito de desenvolvimiento de entidades receptoras que – a medida, que progresan en su propio desarrollo – ensanchan su campo de actuación y experiencia, hasta llegar al de las estrellas, que, como sucede con nuestro Sol, son el nivel de actuación de las Jerarquías Donadoras de Luz y de Vida.
El ser humano, que ordinariamente se encuentra, es estos momentos, limitado en sus percepciones a un nivel tridimensional, puede, si sigue el adecuado entrenamiento, ensanchar su ámbito de percepción y registro, de forma de incluir en él aquellos ámbitos que son el campo propio de actuación de las Jerarquías Creadoras, aprendiendo así más acerca de la naturaleza y medios de llevar a cabo el Pían de Evolución, y apresurando su propio desarrollo y efectividad.
Las Jerarquías Creadoras manifiestan, cada una en una cierta proporción, las tres cualidades básicas de la Entidad Creadora original: Amor, Sabiduría y Voluntad, junto con la capacidad de disgregar su propia sustancia para generar cuerpos que serán empleados por entidades de un orden inferior. Los diversos niveles de Jerarquías, se especializan en alguna de esas cualidades. El ser humano ha de ser capaz de desarrollarlas todas hasta su más alto nivel.
Las Jerarquías creadoras, ejerciendo sus particulares cualidades sobre una sustancia primordial, generan ámbitos de desenvolvimiento, o continuos espacio-temporales o dimensionales, como se designan actualmente en Física o Astronomía.
Los seres humanos son aprisionados por las Jerarquías Creadoras en cuerpos de sustancia física tridimensional, que limitan sus percepciones al nivel físico, con lo cual pierden la posibilidad de percibir las acciones de esas mismas entidades. Esas actividades se reflejan sobre el nivel físico únicamente mediante impulsos en los éteres, que constituyen el sustrato de la materia física, los cuales son interpretados por la ciencia material reduccionista actual como Leyes Universales de carácter mecánico.
Para que el hombre pueda hacerse auténticamente consciente de esas fuerzas, así como para que pueda mover y mantener viviente su cuerpo físico (que por sí mismo no sería más que un muñeco mineral inerte) precisa poseer un cuerpo de energías, el designado como 'cuerpo etérico'. Pero, para que pueda formar una experiencia e imagen interna de la misma, en función de los estímulos y percepciones externas, requiere de otro cuerpo de un nivel más sutil, un cuerpo que vibre en respuesta a las emociones y pensamientos, el llamado 'cuerpo astral o emocional', por cuyo intermedio se ejercen las facultades anímicas, del pensamiento, sentimiento y voluntad.
Esos cuerpos, son los generados por los diversos rangos de Jerarquías Creadoras para dar un acomodo al Espíritu o Ego humano, que se introduce en ellos una vez han llegado al grado de flexibilidad que les hace aptos para su recepción.
Originariamente, el Ego humano es un ente de naturaleza espiritual, que pertenece al mismo ámbito que las Jerarquías Creadoras, pero con un estado de conciencia letárgico e inconciente. Su conciencia ha de ser despertada mediante las experiencias de la índole más diversa. Estas experiencias son facilitadas por los diversos cuerpos, reaccionando ante los estímulos procedentes de los distintos ámbitos de experiencia. Esos estímulos despiertan en el ser humano la necesidad de pensar, sentir y querer por sí mismo, y de construirse sus propios criterios y su propio sistema de valores, de acuerdo con la realidad.
En la actualidad, la inmensa mayoría de los seres humanos se identifica, por una parte con sus cuerpos físicos, y, por otra parte, son conscientes de tener una vida, interna, suministrada por el cuerpo astral. Se encuentran en la etapa de aprender a utilizarlos. Lentamente, surge un mayor número de personas que, habiendo aprendido – hasta cierto punto – la correcta utilización de sus cuerpos, despiertan la capacidad de “ser ellos mismos” en el proceso de, en un momento futuro indeterminado, transformarse en super-hombres o seres esencial y autónomamente creadores.
Aproximación a la comprensión del concepto de Hermetismo
Hermetismo ha sido el nombre bajo el cual, durante muchos años, se ha conocido el Esoterismo o Conocimiento Esotérico o Tradicional, según las distintas denominaciones que le hemos ido dando en este trabajo. Se trata de la presentación externa que ha ido adoptando durante prolongadísimas etapas, unas históricas, otras aun anteriores, que se pierden en la noche de los tiempos. Ahora bien, al percibirse como un sistema deliberadamente abstruso, cuya presentación externa – virtualmente ininteligible – estaba destinada fundamentalmente a ocultar o dificultar la captación de la verdad contenida bajo los símbolos y las iconografías representativas, podríamos caer en el error de realizar una interpretación o valoración errónea del mismo. De hecho, los ideogramas y los símbolos herméticos, originariamente no tienen la función de ocultar sino, por el contrario, la de constituir específicos modelos mnemotécnicos de acumulación, conservación y transmisión de una información especifica.
Tal vez podríamos comprender mejor esta afirmación, si tratamos, por unos momentos, de colocarnos en el lagar de una persona avanzada dentro del proceso de desenvolvimiento espiritual. Esta persona, en virtud de un largo y penoso proceso de adiestramiento, se ha situado en posición de afinar de tal manera sus percepciones, que éstas le ponen en contacto con unos determinados niveles de la Realidad, a los cuales, la persona común, ordinariamente no tiene ningún medio de acceso. De esta forma, mediante esta percepción sutilizada, este individuo puede registrar en sí determinadas impresiones que, de una u otra forma, implican una información.
Esta información le suministra una perspectiva más amplia, elaborada, completa, y – por encima de todo – ajustada a la verdad, con respecto a la naturaleza de la Realidad, y, consiguientemente, le coloca en un lugar de cierta preeminencia, ya que dispone de un mejor equipo mental e intelectual, y de mayores recursos ideológicos y psicológicos, para hacer frente a. cualquier clase de eventualidad. Una persona de estas características es lo que, convencionalmente, se ha dado en denominar un Iniciado, dentro de la tradición Esotérica.
Ahora bien, incluso el propio Iniciado se tropieza con dificultades a la hora de hacer operativa la información que ha captado, procedente de los niveles internos de la realidad Las impresiones allí registradas, se apartan de tal manera de las habituales en el mundo físico, que resulta sumamente complejo el poder traducirlas en unos términos funcional y auténticamente descriptivos. Así, el impacto producido sobre la conciencia por un estímulo que carece de forma (al menos en lo que se refiere a nuestro concepto de tal), plantea una difícil problemática para ser descrito de manera comprensible.
La Función múltiple del símbolo
Esto es lo que se ha venido a solucionar por medio de la utilización de los ideogramas o símbolos. Por lo tanto, un símbolo no es más que una clave destinada fundamentalmente, no a ocultar, sino a acomodar dentro de sí un determinado contenido de información, que debe ser preservado y trasmitido a la posteridad.
De esta forma, los individuos adentrados en el sendero espiritual, emplean los símbolos como un lenguaje de comunicación y almacenamiento de datos, de manera similar a los Lenguajes que se utilizan en la programación de los ordenadores. Ahora bien, es muy importante tener en cuenta que los símbolos no son nunca escogidos al azar, sino que tienen una específica capacidad de trasmitir ese contenido particular para el que han sido seleccionados, en virtud de su estructura formal, de su diseño, que se corresponde, en alguna forma, directa o indirecta, con la cualidad del contenido.
Por otra parte, al mismo tiempo que llevan incorporada esa información, los símbolos poseen peculiares capacidades de operar sobre la misma realidad, con efectos concretos que variarán de un símbolo a otro. Es algo similar a lo que ocurre con los actuales 'circuitos integrados', más corrientemente denominados 'chips'. La energía eléctrica discurre por ellos, siguiendo determinadas trayectorias, cuidadosamente prefijadas para producir determinados efectos. De la misma manera, los símbolos han sido confeccionados formalmente con un diseño que, en virtud de su propia Forma, ocasionará, por su propia geometría, unos determinados efectos de naturaleza ondulatoria, ya sea en el medio ambiente circundante o en la persona que centra su atención en él.9
Se trata de una forma de operatividad arquetípica. Sabemos que, según la concepción Platónica {vitalmente esotérica), las Ideas Arquetípicas conforman la realidad, actuando sobre ella como una especie de molde o campo estructurador o morfogenético, según se denominan en la actualidad. En esta misma línea, y conociendo las leyes que gobiernan la transmisión de las energías que permiten ese influjo determinante, se pueden colocar lo que podríamos designar como interruptores, transformadores o convertidores de esas energías, en determinado punto de su trayectoria, consiguiendo así deliberadas modificaciones en el curso y efecto normal de esas energías, que dan forma a nuestro ámbito material.
Este ha sido desde siempre el principio de la verdadera Magia. As pues, conociendo lo suficiente de las leyes y de su proceso de funcionamiento, se pueden emplear signos o ideogramas concretos, para producir modificaciones espec ficas en la realidad. Unos signos pueden actuar como acumuladores de energ a, otros como aceleradores de la misma, otros como retardadores, etc. Con el tiempo, ya medida que la ciencia avance y ampl e su campo de examen, se llegar al uso generalizado de las pictograf as con toda clase de finalidades funcionales y, de esa forma, el problema de la energ a dejar de revestir las presentes caracter sticas acuciantes, cuando un simple signo, que podr ser trazado por cualquier persona dotada del adecuado conocimiento, podr suministrar luz, calor, fuerza impulsora, o cualquier otra ayuda que se precise en la circunstancia.
Algo muy similar es lo que sucede con el sonido, que, asimismo, es energ a que vibra en determinada frecuencia y longitud de onda. Las vibraciones emitidas por la voz humana, cuando sta es adecuadamente modulada, pueden afectar de forma muy determinante a la estructura de la realidad que nos rodea. Pero, para ello, una vez m s, es preciso estar dotado del adecuado conocimiento. Nuestra ciencia actual conoce formas de utilizaci n de los ultrasonidos y de las microondas. Sus aplicaciones son ampl simas, y sus efectos espectaculares.
Cada vez cobramos mayor conciencia del hecho de que el mbito de la realidad que se circunscribe a nuestros umbrales de percepci n ordinaria, es absolutamente insignificante si se le compara con la grandiosa perspectiva del conjunto de niveles y subniveles, de bandas de m ltiples frecuencias, en n mero inimaginable, cada una de las cuales determina todo un mundo de vivencias y de experiencias, habitado por multitud de seres, la mayor parte de ellos desconocidos e inimaginables para nosotros, La consideraci n de esa imagen globalizadora de la realidad ha sido, desde siempre, el objeto de conocimiento del Hermetismo.
Problem tica hist rica del cultivo del Conocimiento Esot rico o Herm tico
Para definir el Hermetismo, deber amos decir que, desde los tiempos m s remotos de los cuales la Historia nos deja constancia, han existido asociaciones de hombres y mujeres -juntos o por separado vinculados por la persecuci n de un prop sito com n, de la suficiente trascendencia como para determinar de manera decisiva el curso de sus vidas. Este prop sito ha consistido en la b squeda de una perspectiva m s profunda, omnicomprensiva y satisfactoria, de la Verdad, o Realidad, que las suministradas por la cultura vigente.
Estas fraternidades Herm ticas, se han perpetuado con el paso de los siglos, siendo unas herederas de otras, en una tradici n sin soluci n de continuidad. Al llegar a aquellas pocas en las que la conciencia del ser humano com n se hallaba suficientemente desarrollada como para poder compartir aquel conocimiento superior, estas Escuelas se convirtieron en las llamadas Escuelas de los Misterios Menores, presentes en todas las antiguas civilizaciones, desde la Egipcia, pasando por la Caldea, Babil nica, Persa, Griega y Romana. Sus famosos ritos de Iniciaci n no eran sino simbolismos, dramatizados de una forma adecuada, para despertar y evocar contenidos profundos y esenciales en las mentes contempor neas, todav a en cierto sentido infantiles.
Para las personas especialmente cultivadas, exist an los llamados Misterios Mayores, a los cuales nicamente ten an acceso los que hab an superado favorablemente todos los niveles y requisitos de los mucho menos exigentes Misterios Menores . En estas escenificaciones, se representaba alegóricamente la acción de las divinidades sobre todos los elementos de la Naturaleza; poniendo especialmente de relieve que todo cuanto acontece, no importa lo nimio o trivial que pueda aparecer a nuestra interpretación, es el resultado de la interacción de poderosas tuerzas internas, del trabajo de seres ordinariameníe invisibles para el ojo humano, y notoriamente alejados de nuestras posibilidades comunes de percepción.
Desde una perspectiva antropológica, las Escuelas de los Misterios se han interpretado usualmente como de carácter religioso. Cabe pensar si, de haberse considerado como centros de estudio filosófico (lo que, por ejemplo en la antigua Grecia, no habría sido en absoluto anacrónico ni alejado de la realidad), se habría podido evitar – en alguna medida – el posterior fanatismo y la consiguiente desvirtuación de los verdaderos valores de esta forma superior de conocimiento, que tuvieron lugar a partir de la finalización del Helenismo.
Precisamente, para eludir los muy considerables riesgos que, en las que se llamarían posteriormente 'Edades Oscuras' (presididas por Iglesias dogmáticas y crueles), suponía la simple posesión del verdadero saber, fue que se estructuró el Hermetismo como una envoltura o vehículo, para la conservación y transmisión del Conocimiento Esotérico. En semejantes condiciones, es perfectamente comprensible que el acceso a 1as Escuelas Herméticas hubiese de ser extraordinariamente selectivo, y que únicamente se admitiese en ellas a quienes podían demostrar que su anhelo de conocimiento era un móvil lo suficientemente poderoso como para arriesgar su propia vida física, por amor al saber ya la Verdad.
Esto era particularmente necesario en unos momentos en los que la menor indiscreción, no solamente suponía el riesgo de la existencia del individuo que la cometía, sino, por intermedio de la tortura, la de todos los miembros pertenecientes a la Fraternidad o Escuela. Todos conocemos, aunque sea vagamente y de oídas, algunos de los casos que la historia atestigua: ya se trate de Templarios, o de Cataros, quemados a cientos en la hoguera, o de pueblos enteros del sur de Francia, como el de Albi, en que se pasó a cuchillo a la totalidad de la población, hombres, mujeres, niños, incluidos los animales, y, asimismo, los habitantes que no profesaban la herejía en cuestión, puesto que, según expresa recomendación Papal, 'Dios ya haría la adecuada selección de las almas'.
La enseñanza en las Escuetas Herméticas estaba programada de tal manera, que el individuo debía ir progresando de forma gradual, pero ininterrumpida, en la profundización de su análisis y comprensión del Cosmos. El contenido de esta enseñanza incluía una compleja serie de técnicas, delineadas para despertar, en el interior del ser humano, las facultades que existen latentes en él, y que le permiten entrar en contacto y experimentar en los llamados 'mundos espirituales'; aquellos ámbitos de la Realidad, frecuentemente aludidos, con los que se relacionaban fácilmente tas primeras razas humanas. Estas, por estar incipientemente equipadas, se hallaban todavía estrechamente arropadas por sus creadores (las Jerarquías de las que hemos hablado en epígrafes previos), que las dirigían desde los niveles interiores de la realidad.
Desde esta perspectiva, la meta, para todo ser humano, consiste en adquirir la necesaria capacitación, que le permita el pleno y apropiado desenvolvimiento en todos los niveles de la Realidad, pero no de una forma pasiva y descontrolada, como sucedía en las primeras razas, sino de una manera perfecta y versátil, tal como corresponde a la divinidad interna – cuando se expresa libremente y sin trabas – por medio de unos vehículos de experimentación depurados y ejercitados.
De forma un tanto paradójica, el impulso de los Países Católicos, que les llevó a guerrear contra los musulmanes en las ya legendarias (y muy mal conocidas) Cruzadas Medievales, dio pie a la oportunidad de que las ya resecas y agostadas culturas occidentales, consumidas por el rigor del dogma sombrío – negación antitética del mensaje amoroso de Quien se presume su fundador – se iluminasen con las aportaciones del remanente conocimiento superior del Oriente Medio. De esta forma, mediante el intercambio geográfico y cultural de aquellas prolongadas contiendas, el Conocimiento Esotérico conservado por Oriente – muy particularmente las concepciones dualistas y gnósticas, que cristalizaron en el verdadero Maniqueísmo – fue infiltrándose y extendiéndose por Europa, a través de las cabezas de puente de la península Ibérica y el Sur de Francia.
Poco a poco surgen, de una manera difícil de determinar, multitud de opúsculos con títulos tales como 'La Muchedumbre de las Filósofos', y otros de semejante índole. No es éste el lugar para insistir en que el propósito de los Alquimistas no consistía (primordialmente) en la transmutación de los metales. El lector debe saber, o le remitimos a otros de nuestros trabajos a tal efecto10, que los largos, tediosos y complejísimos procesos alquímicos, no tenían otra finalidad más que constituirse en una disciplina física, emocional y psicológica, tendente a producir una transmutación de semejante naturaleza, pero en los propios vehículos de la persona que los experimentaba, consagrándose en cuerpo y alma a esa labor suprema.
Los distintos cambios experimentados por lo que se designaba como 'la obra', eran la constatación externa de los efectivos cambios internos, producidos en el propio alquimista, Eran algo semejante a 'controles', que se disparaban en el momento apropiado, si el trabajo había sido llevado a cabo de forma correcta. En esa corrección, entraban, no solamente los factores externos y materiales, sino, primordialmente, la propia atmósfera psico-energética del experimentador, que era quien efectivamente propiciaba el desarrollo que los procesos físico-químicos del experimento. El trabajo correcto nunca podría llevarse a cabo, sin la previa y determinante evolución del operador.
En la Edad Media, en algunos aspectos, se revitalizaron las antiguas interpretaciones esotéricas dualistas del Cosmos, 11 presentes en la filosofía Mazdeísta Persa, según las cuales el Universo es el campo de conflicto entre las fuerzas contrapuestas del Bien y de la Luz (Ahura Mazdao) y del Mal y de tas Tinieblas (Ahrimân). Al respecto es importante hacer algunas salvedades. Desde el punto de vista del Conocimiento Esotérico, y entendiendo la Realidad como un proceso incesante de cambio dirigido hacia la transformación de la conciencia de los seres que la habitan, el bando de la Luz se entiende como el progresivo, el abierto al cambio, el que sustituye las formas, cuando éstas se han hecho ya rígidas, por otras diferentes y más flexibles, de tal forma que las estructuras generadas sean, al menos, tan orgánicas como las que proporciona la Naturaleza, y, de esta manera, se cumplan los objetivos para los cuales ha sido creada o generada. Por el contrario, el bando de las Tinieblas agrupa a quienes se aferran a lo antiguo, a lo ya obsoleto, porque les interesa utilizar las formas – unas formas que manejan con gran habilidad – como un instrumento de poder y control al servicio de sus finalidades personales. Para los primeros, el interés de la humanidad, como conjunto, está por encima de cualquier otra consideración, hasta el punto de sacrificarse a sí mismos, en lo que es preciso; para los segundos, son siempre sus intereses propios los que priman, y, para ello, sacrifican a los demás, sin el menor escrúpulo, como la Historia atestigua, incluso en nuestros propios días. Es por ello que las sociedades o fraternidades ocultas, de uno y otro lado, han estado siempre detrás de todos los acontecimientos históricos significativos, tanto en sentido progresivo, como regresivo.
Para situar un punto de arranque detectable de la Ciencia Alquímica, habríamos de remontarnos al antiguo Egipto, donde se localiza La mítica figura de Hermes Trismegisto, a quien se atribuye la confección de la famosa Tabla Esmeraldina, de la cual dice la Leyenda que fue grabada por Hermes sobre una esmeralda, y encontrada por Alejandro Magno en el interior de la pirámide de Keops. Una versión, posiblemente más ajustada a los hechos, la considera una traducción al latín de un texto árabe del siglo X, traducción, a su vez, de un texto griego del siglo IV. El contenido de este texto es el siguiente:
Es verdad, sin mentira y muy variable.
Lo que está abajo es como lo que está arriba,
y lo que está arriba es como lo que está abajo,
para hacer los milagros de una sola cosa.
Y como todas las cosas han sido y son venidas de uno,
así todas las cosas son nacidas dentro de esa cosa
única, por adaptación.
El Sol es el padre, y la Luna la madre de todas ellas
el Viento la llevó en su vientre, la Tierra es su nodriza,
el padre de todo, el theleme de todo el mundo, está
aquí, su fuerza está entera si está convertida en tierra.
Tu separaras la tierra del fuego, lo sutil de lo grosero.
dulcemente, con gran trabajo.
Sube de la Tierra al Cielo e inmediatamente
desciende a la Tierra y recibe las fuerzas
de las cosas superiores e inferiores.
Tu tendrás por este medio toda la gloria del mundo
y todas las Tinieblas se alejarán de tí
Esta es la fuerza de toda fuerza,
porque ella vencerá toda cosa sutil
y penetrará toda cosa sólida.
Así ha sido creado el mundo.
De ello saldrán y serán innumerables adaptaciones
de las cuales el medio está aquí.
Por esto he sido llamado Hermes Trimegisto
poseedor de las tres partes de la filosofa del mundo.
Lo que yo he dicho de tal operación del Sol
está ya realizado y completamente terminado…
En Occidente, la Alquimia cobró auge realmente a partir del siglo XIII, cuando comenzaron a destacarse figuras tales como Alberto Magno (1193-128O), Roger Bacon (1214-1294) y Arnaldo de Villanova (1245-1313), siendo este último un ferviente espiritualista, que adoctrinó muy adecuadamente a su discípulo mallorquín, Ramón Llull, a quien se dio el apelativo de 'Doctor Iluminado' (1235-1313).
En el siglo XIV aparece con particular relieve la figura de Nicolás Flamel (1330-1418), considerado junto con su mujer, Pernelie, como el primer maestro del Arte Regio.
En el siglo XV, la Alquimia es estimada como una doctrina mística secreta, que la Iglesia contempla con gran animosidad, como a cualquier hecho que pueda interpretar como una alternativa a lo que ella supuestamente representa. En esa época, se escucha ya el nombre de Basilio Valentín de Erfurt, que descubre los procesos de elaboración de varias aleaciones, de uso plenamente vigente en la actualidad. También realizó la preparación del éter, tan utilizado posteriormente en medicina como anestésico.
En pleno Renacimiento, la Alquimia se conexiona con la Cabala hebrea, con nombres como los del inglés John Dee (1527-1608), el abate alem n Johann Thritheim (1462-1516), y Teofastro Bombasto Von Hohenheim Paracelso (1493-1541), una de las figuras m s se eras de las pocas Oscuras .
En el siglo XVII nos encontramos con Van Helmont (1577-1664) y Robert Boyle (1626-1691). El emperador Rodolfo II (1562-1612) tuvo toda una corte de Alquimistas. Es la poca de la difusi n de la Rosacruz herm tica germ nica. A esta fraternidad se supone perteneciente el religioso Johann Valent n Andrae (1586-1637) y el m dico ingl s Robert Fludd (1574-1637). Destaca asimismo en aqu l tiempo, el m stico Jacob Bohemme (1575-1624).
Es en el siglo XVIII, cuando las teor as racionalistas de los sabios Enciclopedistas hacen perder de vista totalmente la concepci n de la realidad que se hab a mantenido operante dentro de la Alquimia, y sta pierde su fuerza, siendo sustituida por una abigarrada profusi n de sociedades secretas, b sicamente centradas en la penetraci n conceptual y anal tica de esos mbitos restringidos de la existencia.
En esta rapid sima perspectiva, seguida a vuelo de p jaro, solamente hemos podido dar una trayectoria esbozada acerca de la naturaleza del Conocimiento Esot rico, y una explicaci n de la forma en que ha podido perpetuarse, a pesar del paso de los siglos. Para ello, fue imprescindible adoptar toda clase de precauciones. Y, evidentemente, en ning n caso se trat de reservarlo, por un prurito ego sta, para unos pocos favorecidos, en contra de lo que, los que han querido denigrarlo, han pretendido difundir.
El car cter un tanto impenetrable de textos como el que se reproduce a continuaci n, es paradigm tico de esta forma especial de conocimiento, que ha tenido que refugiar en el s mbolo lo que el mundo externo no le permit a difundir de manera generalizada:
Hoy, Hoy, Hoy.
Son las bodas del Rey;
Si t has nacido para tonar parte en ellas,
Elegido por Dios para la alegr a,
Ve hacia la monta a
En la que existen tres templos,
A presenciar los acontecimientos
Ten mucho cuidado de t
Exam nate a ti mismo.
S no te has purificado asiduamente
Las nupcias te causar n perjuicio.
Caiga la desgracia sobre el que se aferra ah abajo.
Que se abstenga todo aquel que sea demasiado liviano.
Fragmento extra do de la obra Las Bodas Qu micas de Christian Rosenkreutz.
Pedro A. Qui ones Vesperinas
Redacci n, inicial, 26 Enero de 1980
Revisi n posterior, 14 de Junio 1993
NOTAS:
1.- La May utica era el sistema empleado por S crates para la instrucci n de sus disc pulos. Un procedimiento que contestaba a las preguntas de los disc pulos con otras preguntas, adecuadamente pensadas, de tal manera que conduc an al instruido a que se contestase a si mismo y de esa forma desarrollase sus propias capacidades de reflexi ny an lisis de la realidad. Mas o menos, lo contrario de lo que hacen los Gur s del presente, de cualquier ndole, en su gran mayor a.
2.- El t rmino esoterismo procede del griego elso qeo (eisoteo), cuya significaci n aproximada es: hago entrar. Se refiere a la acci n de traspasar el umbral existente ante La c mara donde ten a lugar la iniciaci n en las llamadas Escuelas de los Misterios Simb licamente, ese paso del umbral implicaba una modificaci n en el estado de conciencia del individuo, que experimentaba una notable ampliación. y accedía a niveles de la realidad que, hasta ese momento, hablan estado vedados para él. Genéricamente, se ha venido empleando como sinónimo de 'oculto. 'subterráneo', 'escondido', en contraposición con exotérico, que significa precisamente lo contrario, lo 'exterior', lo 'divulgado'. lo conocido de forma general. Al nivel esotérico accedían muy pocas personas, inicialmente solo los candidatos a la Iniciación, personas escogidas no únicamente por su nivel de pertenencia social, sino, particularmente, por sus condiciones y cualidades como individuo.
3.- En este sentido son extraordinariamente interesantes los trabajos del eminente físico Dr Álvarez López, descubridor de la ausencia de masa electrónica en los electrones metálicos, quien, entre otras cosas, realizó un estudio radiográfico, mediante emisión de neutrones, del interior de la pirámide de Kefren. encargado por el gobierno egipcio. También, en función de sus teorías físicas (basadas en los “Teoremas Métricos” estructurados a partir de los planteamientos clásicos, como los de Arquímedes o Herón de Alejandría) predijo la existencia de la quinta luna de Urano y corrigió el cálculo de la masa de Plutón, Hecho» ambo* confirmados con posterioridad Sus dos obras más famosas, publicadas ambas en castellano, son “Física y Creacionismo' y “Dioses y Robots”, aparte de muy numerosos artículos y ensayos, tendentes todos ellos a demostrar, de forma rigurosa y perfectamente documentada, la existencia de una tecnología al servicio de la arquitectura y de la ingeniería, extraordinariamente avanzada, en tiempos tan remotos como tos de la construcción de las pirámides egipcias Álvarez López, se basa, como punto de partida, en la extensa obra del famoso arqueólogo inglés, Sir WM Flinders Petrie, quien escribió muy numerosos libros, entre los cuales, los pertinentes a este tema son: «Pirámides y Templos de Gizeh”, “Artes y Oficios del Antiguo Egipto, “Herramientas y Armas” y “Sabiduría de los Egpcios”. en parte realizados en colaboración con el ingeniero especialista en maquinaria. Benjamín Baker Por su parte, y de forma plenamente autónoma, el también arqueólogo Kurt Lange, llega a conclusiones ¿imitares en su libro: “Pirámides, Esfinges, Faraones”.
4.- Hierofante es el término que designa al introductor en los Misterios, al Iniciador*, el que instrumentaliza la ceremonia, la preside y la convierte en efectiva, de forma similar a como el sacerdote debe realizar el rito religioso y el mago su ceremonia. También puede ser el dirigente de una escuela mistérica, como en el aludido caso de Pitágoras, fundador de su propia escuela de iniciación en Crotona.
5.- Nos referimos al aspecto histórico documentado, ya que el origen del Conocimiento Esotérico es notablemente anterior a la Historia conocida.
6.- Tal como lo describe con gran riqueza de detalles en sus obras: “La Concepción Goetheana del Mundo”. “Verdad y Ciencia” y “La Filosofía de la Libertad”.
7.- No en vano Jung extrajo las raíces más profundas y sólidas de su conocimiento de sus continuas relaciones con esoteristas y con personalidades de probada sabiduría, pertenecientes a culturas tradicionales.
8.- Adicionalmente, el ser humano cumple el papel de actuar como órgano sensorio de las Jerarquías Creadoras, con respecto al mundo físico-material, el cual ellas no pueden percibir directamente ya que, ni en su naturaleza m en su equipo de cuerpos, de expresión, poseen nada de naturaleza semejante a la materia física densa.
9.- A este respecto, consultar el artículo: 'Emisiones debidas a las Formas', de la serie de publicaciones del CERS
10.- Por ejemplo, nuestro libro 'Historia de la terapia Natural, desde Grecia hasta nuestros Días'. Editorial Mándala SA Madrid, 1992. En todo lo concerniente a la Alquimia.
11.- Sobre este tema, ver el trabajo 'Orígenes de las Religiones Dualistas' Pedro A Quiñones. Athenea Ediciones. 1993.
Por Pedro Quiñones Vesperinas (Artículo Original Aqui)
Visto en: http://www.revistabiosofia.com/
